Ajánlott versek, prózai szövegek búcsúztatáshoz

1. Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…

Nem vagyok messze, ne gondold.

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.

Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

2. Burai Melinda: Édesapám emlékére!

Az összes csillag a szemében ragyog!
Arcán a szívének néma mosolya!
Minden nap itt van, mellette vagyok,
Hangja a széllel szól most is boldogan.

Lelke egy darabja bennem él tovább,
Bármerre is megyek, magammal viszem,
Fényként jön el hozzám, ha eljő homály,
Utat mutat nekem, hogy legyen még hitem.

Nem feledem el tanítását!
Nem feledem tetteit és jóságát!
Elment! Most már fentről vigyáz rám,
A mennyei kertekben ültet diófát!

3. Gyenei Gergő: Édesapám emlékére

Apukám, még várnod kellett volna!
Utoljára, még egy szóra!
Olyan hirtelen, oly gyorsan,
igazán még fel sem fogtam!

Most megköszönöm, hogy élek,
hogy ismerhettelek téged!
Hogy neveltél és szerettél,
mindent megadtál, amit tehettél!

Tudnod kell, hogy számunkra
te vagy a legjobb édesapa!
Búcsúzik tőled öt gyermeked
és szerető párod, Zsuzsa!

Kérlek, hogy légy velünk mindig,
ahogy eddig is tetted!
Mi örökre szívünkbe zártuk
két mosolygó szemed!

Messze vagy tőlünk,
szívünkben mégis közel!
Az égből figyelsz minket,
és angyali karod ölel!

Nézem az eget,
és csak arra gondolok.
Remélem ott vagy, apukám!
Ott fent gondtalanul boldog!

4. Medek Tamás: Hozzád haza

Szemeimben könnyek tava,

Úgy indulnék hozzád haza!

Érinteni újra azt az arcot,

Emlékemben élő karcot.

Eltűntél oly hirtelen,

Magával vitt a végtelen,

határozott erős szárnyán,

esőcseppje szivárványán.

Bár tudom, így kellett

történnie az Ég felett,

Mégis nehéz felállnom,

felismerni új világom,

melyből annyira hiányzol!

Hiába látlak benne bárhol.

Ott vagy minden pillanatban,

képzetem szülte ablakomban.

Most egy fátyol eltakar

s a fájdalom keltette zavar

zakatol csak erősen…

Nehéz ezt most túlélnem.

Így szaladnak tova a napok,

Hogy a múltból táplálkozok.

Nem engednek végleg veszni,

de rábírnak kicsit megpihenni.

Parancsolják, nézzek körül,

Romok dombján, ott belül.

Aztán ismerjem fel, nem lehet

Káoszban a tiszta szeretet.

Jöjjek rá, ha rendet rakok,

Lehetek újra, aki vagyok.

S hogy így szeretne ő is látni,

Kit úgy szeretnék viszontlátni.

Boldog lenne, ha talpra állnék,

Élnék, mielőtt visszavágynék.

Segít minden eszközével,

Földön túli seregével.

Ami mellettem áll még, az idő,

Mint zsenge növény, mi kinő.

Lelkem így kap erőre,

Hit és remény lesz az őre.

A fájdalom bár megmarad,

Ma is hiányzik minden szavad,

De ha tudom: semmi sem véges,

Halkuló hangod kevésbé tépdes,

mely erősebb lesz, mint valaha,

ha megérkezem hozzád haza!

Szemeim szemeid újra látják,

S könnyeim tavát felitatják.

5. Medek Tamás: Lelkünk otthona egy világ

Súlyukat rakják ránk az évek,
Mégsem tudnak eltemetni téged.
Bár nő köztünk a távolság,
De lelkünk otthona egy világ.

Mely ameddig fennmarad,
Nekünk biztos otthont ad.
Benne szemünk nem láthat,
Ám a gondolat végig áthat.

Kapocs lesz ez mindig köztünk,
Még ha messze is költöztünk.
S e gondolat hoz majd újra össze,
Amikor nem a testhez leszünk kötve.

Ahol kitárul előttünk minden,
Mi a földi világban nincsen.
Elmúlik ott az elmúlás,
S nem marad hátra más.

Mint felismerni a teljes képet,
Hogy sosem veszítettelek téged.
Csak a szemem elől tűntél el,
De követlek majd a lelkemmel.

Amikor levetem az anyagi palástot,
Hátra hagyom én is e látszat világot.
Az emlékeimet kapom örökbe,
S értelmet nyer végre az örökre.

6. Medek Tamás: Utánad 

(első rész)

Itt ülök a csendben összetörve,
Fájdalmas szív, csak jön belőle,
Mindaz, amit a hiányod ébreszt,
Úgy érzem, többé nem éleszt.

Felettem felhők, körülöttem eső,
Mindenben benne vagy, jóleső
Lenne, ha tényleg érezhetném,
Ha nem csak bele képzelhetném.

Alig maradt más, mint a végtelen űr,
Amit ha a lelkem végre legyűr,
Talán szót tudok neked fogadni,
Hogy hagyjalak végleg elmenni.

Egyenlőre ez még olyan nehéz,
Amit a sok megélés csak tetéz.
Hisz sorsszerűen megírt volt a létünk,
Szellemi erők mit meg nem tettek értünk.

Kik vagyunk egymásnak? Miért?
Miért nem áldoztak ennyit senkiért?
Hogy ennyire fontos volt megismernünk,
Amitől elválni aztán alig merünk.

Hisz nem élhetjük senki mással,
Ahogy a lelkeink egymással
Ilyen mélyen összeérnek,
Ellenállva időnek s térnek.

Gondolatok milliói viharoznak bennem,
Hol elfogadóbb, hol kínzóbb a lelkem.
Hol a fájdalom, mit okoztunk éget,
Máskor a tanítás, mit átadtunk éltet.

Tükröt mutattunk és véreztünk,
De soha ilyen csodát nem éreztünk.
Hisz kevés ember élheti át,
Ahogy meglátja másban önmagát.

Ahogy felfedezi lelke rejtett zugát,
A másikban, s az élteti tovább.
Mert érzi, hogy ami benne mélyen,
A másikban a felszínen kell éljen.

Vajon sokadjára ismerjük már,
Fel, amire a sorsunk vár?
És sokszor szenvedünk majd még,
Hogy hiába ír egymásnak az ég?

Minden életben csiszolunk magunkon?
Hogy aztán egyszer, azon a ponton
Tovább lépjünk, hol nem kell elengedni,
Hol nem kell túlélni, s nem kell feledni.

Vajon hosszú addig az út,
Hol nem fáj már a múlt?
Ahol csak a jelen van, s a jövő,
Csak mi és az elénk érkező?

Sok a kérdés, de alig van válasz,
Csak a döntés folyton, hogy válassz.
Mi lesz velünk, ha nem lesz e támasz,
De mi lesz, ha a másiknak ártasz?

Mi lesz, ha vár ránk egy élet,
De nem találjuk azt, mi éltet?
Ha a testünknek bár lesz hon,
De a lelkünk nem lesz otthon.

Így merengek hosszasan,
Csak kúszik az idő, lassan.
Közben egy gondolat áltat,
Közös jövőnk még várhat.

Könnyből épített várban élek,
Melyből kitörni még félek.
De talán ahogy múlnak az évek,
Újra tudlak gondolni majd téged.

Ahogy telik az idő, talán végre belátom,
Nem maradsz más, csak az álmom.
Melynek a valódi igazát,
Nem leljük meg itt. Csak odaát.

7. Medek Tamás: Hajnal

Ezerszer jött már értem a hajnal,
De a hiányod még mindig fájlal.
Hogy nem vagy itt, arra ébredek,
Gyönyörű, de múló ez a képzelet.

Míg csukva a szemem, addig látlak,
Veled a legszebb pillanatok várnak.
De amint a napfény simogat,
Magával viszi az álmomat.

Elragad könyörtelenül tőlem,
Kopárrá lesz így a földem.
Melyen darabjaim szerte széjjel,
A reményt várva minden éjjel.

Hisz eljössz hozzám akkor újra,
Mikor a testemen utazok túlra.
Érintesz ott, ahogy te vagy képes,
S a hiányod már nem is tépdes.

Rájövök, csak addig vagy távol,
Míg elszakít a világi fátyol.
De amint önmagamra ébredek,
Eszembe jutnak a lelki életek.

Itt voltál végig, csak nem láttalak,
A testi érzékemmel kizártalak.
Mely viszont feloldódik végleg,
Ha már csak a lelkemmel élek.

Haza érek, és felismerem,
Bár itt elképzelni alig merem,
Mindenki egy, ez az égig emel,
Így téged sem veszítettelek el.

8. Medek Tamás: Mi értelme?

Mi értelme, ha fúj a szél,
Ha vele messze mentél?
S mitől szép a hólepel,
Ha csak a hiányod lep el?

Hogyan ad életet az eső,
Ha nem őriz nekem a jövő?
S vajon gyönyörűek a virágok,
Ha az emlékedtől nem látok?

Melengethet a napsugár,
Ha az ölelésed már nem vár?
S a Hold nézhet rám titkon,
Ha nem vagy velem otthon?

Lehet sejtelmes még a köd,
Ha nem tudhatom örömöd?
S létezhet bennem nyugalom,
Ha érintésed csak várhatom?

Csilingelhet a madár ének,
Ha a nappalok éjsötétek?
S jöhet arcomra úgy mosoly,
Ha nem lehet, hogy átkarolj?

Köszönthet tél után a tavasz,
Ha nem érkezik tőled válasz?
S reményt adhat ez a kikelet,
Ha elmarad tőled a felelet?

Adhatnak erőt a mindennapok,
Ha az elmúltban ragadok?
S lehet célja az ébredésnek,
Ha sebje vérzik életemnek?

Életre kelhet valaha minden,
Ha lényegét is vitted innen?
S lesznek színek körülöttem,
Ha a magányba temetkeztem?

Ezernyi kérdés kopogtat,
Ha szomjazom a hangodat.
S alig látszik értelme,
Pislákoló most az elme.

Mégis muszáj észrevennem,
Okkal kell benne lennem.
S bár ez az út ma fojtogat,
A holnap téged tartogat.

Addig is, ha haladok,
S általad tanulhatok,
Értelmet nyer ittlétem,
Hisz mégis veled élem.

További versek Medek Tamástól: 

https://magyar-versek.hu/koltok/medek-tamas/

https://thoomas26.blog.hu/2021/01/02/spiritualis_verseim

9. Juhász Gyula: Consolatio

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

10. Müller Péter: Varázskő (részlet)

"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik.."

11. OSHO: "Az Élet olyan, mint egy vonatutazás…

Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel. Sajnos a valóság más… Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.

Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.

Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után…
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket… Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt… Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással… és visszafordulni soha sem lehet. Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat!

Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait… Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak, s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet. Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet. Úgy érzem, vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból… Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam, fájdalmas.
A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik… Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.

Barátaim, tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen, és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást! Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.

Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok: Jó utazást!

12. Kun Magdolna: Ma még itt vagyunk

Ma még itt vagyunk. Holnap talán egy másik világban,

ahol angyalok fogadnak, aranyruhában.

Ahol új élet vár, ahol nincsen halál,

mert minden egyes embernek öröklétjog jár.

Ma még álmodunk, tervezünk, boldogok vagyunk.

Egy szebb jövő reményében bizakodhatunk,

de holnap talán, mindebből már semmi sem marad,

mert megáll az idő, s az élet elszalad.

Nem tudjuk, mennyi időnk van. Évek, hónapok, napok.

Csak egy biztos, halhatatlanságot senki sem kapott,

mert mindenkinek eljön az a nap, vagy az, az óra,

mikor első helyet kap a távozási sorba.

Életünk csupa rejtelem. Váratlan dolgokkal van tele.

Ezért bizonytalanul lépünk a holnapok elébe,

hiszen sejtelmünk sem lehet, a nap, hogyan végződik,

túléljük-e, vagy minden a semmibe veszik.

Minden reggel mikor felkelünk, csak reménykedhetünk,

hogy este még az ágyainkban lefeküdhetünk,

és másnap újra megadatik, hogy az a napunk teljes lesz,

mert nem szakítják meg, fenn az égiek.

Nincs kivétel senkinek. Ha hívnak, menni kell.

Hátrahagyva mindazt, ami egy szép élethez kell,

és hátrahagyva a családunkat, rokont, ismerőst,

akik majd szomorúan állnak sírjaink előtt.

De bárhogyan is alakuljon, egy nap találkozhatunk,

mindazokkal kiket hátra kell hagynunk,

mindazokkal, akik szerettek, s akik majd meg is siratnak,

ha szívükbe nyilall a belőlünk maradt emlékáradat.

13. Kun Magdolna: Egy másik élet

Fáj a szíved ugye, hogy egyszer véget ér

minden miben hittél, miről álmodni mertél,

mit sikerült elérned, ami vesztessé tett téged,

s ami megtanított arra, hogy nem játék az élet.

Fáj a szíved ugye, hogy egyszer eljön az a nap,

mikor mindenki másnak csak szép emlék maradsz,

emlék mit megőriznek, mit akként becsülnek,

mint ahogy azt valóságként Te, becsülted meg.

De ne keseregj túl sokat, hiszen a földi szép és jó,

abban a másik világban is megtalálható,

mert ha lelked köré fonsz minden megélt percet,

rá jössz majd, hogy az élet odaát is teljes.

Csak bízz abban, hogy mindaz, mit szívedből tettél,

odaát is tanúsítja, hogy emberként éltél,

s ki emberként élt itt a földön, az kiváltságos lesz,

mert odafenn is kap majd egy másik életet.

14. Kun Magdolna: Ne könnyezzetek

Ha eljön a búcsú perce, ne könnyezzetek,

hiszen szívetek mélyén úgyis megleltek.

Elég, ha rám gondoltok, és máris érzitek,

hogy pillekönnyű lelkem ott van veletek.

Ha szélzúgást hallotok, én dalolok néktek,

vigaszt hozó, bátorító, dallamos zenéket,

melyekben felhangzik majd néhány olyan szó,

mi a legfojtóbb csendben is tisztán hallható.

E szavak majd mind-mind elsuttogják néktek,

hogy fájdalom árán is gyönyörű az élet,

mert annyi boldog perc az mely széppé teheti,

azon emlékeket, mit a szívünk könnyez ki.

Hát ne könnyezzetek, ha egyszer elmegyek,

hiszen emlékeim ott lesznek mindig veletek,

ha tavasz nyit virágokat, ha ősz levél pereg,

és ha Karácsonyt igéznek a téli hópelyhek.

Amíg szívetekben élek, nem kell attól félnem,

hogy nem volt, amiért érdemes volt élnem,

hiszen, Ti lesztek majd azok, kik bebizonyítják,

hogy addig élünk, amíg gondolnak reánk.

15. Jolie Taylor: Ott leszek

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.

Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.

Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!

Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.

Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!

16. Búza Edina : Amikor elmegyek

Amikor elmegyek, én akkor is itt leszek.

Én leszek a sugallat, ki tanácsot ad szívednek.

Ott leszek az őszi szél süvítő hangjában,

Melegítem kedves arcod a Nap sugarában.

Én leszek a felhő, amely öntöz a kertedben,

Ott leszek a folyóban, minden homokszemben.

Elbújok az erdő fái hajlongó ágában,

Virág leszek kis csokrodban, pillangó a nyárban.

Én leszek a kismadár, ki dalolva tovaszáll,

Ott leszek a friss harmatban, hajnalnak hajnalán.

Rejtőzöm a hűs záporban, tavaszi szellőben,

Rám találhatsz kicsiny gyermek csillogó szemében.

Nem érzed majd, de én mindig fogom kezed,

Bármi fáj lelkednek, együtt sírok veled.

Bánatban reménynek hívsz, boldogságban örömnek,

Örökké veled leszek, akkor is, ha elmegyek.

17.  Wass Albert: Ha eljön majd a nap

Ha eljön majd a nap, amikor meghalok: Ti ne gyászoljatok.
Én mindig itt leszek, mindig közel leszek.
Megtaláltok napnyugtakor,
a vízimadár esti repülésében,
Egy galamb szárny-suhogásában,
s egy bagoly huhogásában.
Én itt leszek közel. Őrt állok az erdő csendje fölött és
Álmotok felett is őrködöm.

Ha érezni akartok engem, lépjetek ki a természetbe,
És álljatok meg valahol a csendben. Fák szelíd neszében,
a suttogó nád halk zenéjében engem meghallotok.
Mosolyogjatok egy virágra, egy pillangóra, egy kis madárra,
Egy pislogó csillagra a messzi láthatáron,
Míg az estnek árnya köröttetek lassan bezárul.
Csak mosolyogjatok, és én az öröklét ragyogásában
Visszamosolygok rátok. 

18. Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.

19. Szentesi Viktória: Anyukám emlékére!

Anya, hol vagy most?
Nem látlak már.
Nem érinthetem kezed.
Anya, hol vagy most?

Már csak a képeid maradtak.
Miért mentél ily távol?
Szívemből hozzád kiáltanék.
Anya, gyere vissza!

De ezt már nem hallja, csak az ég.
Te elmentél, messzire mentél.
Már csak az emlékeink maradtak.
Szívem, úgy érzem, megszakadt.

A szentfedél mikor reád terült.
Úgy éreztem, igazságtalan az élet.
Mert elvett tőlem, pedig szerettelek.
Még úgy érzem, nem volt itt az időd.

Tudom, azt ígértem, nem sírok.
De a könnyeim mégis érted szólnak.
Még csak búcsúra sem volt időnk.
Bár azt mondják, hogy hallod, mit mondok.

Vajon hallottál, ahogyan szóltam hozzád?
Ahogyan reménykedtem, hogy felébredsz?
Anya, mindent köszönök, soha nem feledlek!
Nálad jobb anyukát nem kívánhattam.

Angyalok őrizzék álmodat.
Kövess életem útján át velük.
És az én szívem örökké szeretni fog.
Ha földidőm lejár, találkozunk ott, hol nincs fájdalom!

20. Bíró Füleki Mária: Anyám emlékére

Hol van az otthon,
hova hazajártam...
Hol mindig ölelő karokat találtam,
Hol van, ki egykor hazavárt.
Vajon merre jársz, anyám?

Hol az otthon, hova hazatértem.
Hol annyi szépet s jót megéltem?...
Rég üres az a ház...
Mégis látom,
miként integetsz, anyám.

Hiányzik az otthon, hova hazajártam.
Szépségét őrzöm e háznak.
Képzeletem játszik csak velem.
Emlékekkel táplálja szívem.

Még olykor visszajárok.
Ölelő karokra várok.
Hogy integetsz, én elhiszem.
Az emlékeket magammal viszem.

Forrás: www.poet.hu - magyar versek 

21. AZ EMBERI ÉLET TÍZ SZABÁLYA:

- Első szabály: Kapsz egy testet. Akár teszik, akár nem, földi léted egész tartamára ez a tiéd.

- Második szabály: Leckékben részesülsz. Teljes óraszámban látogatod az Élet nevű szabadegyetemet, ahol mindennap módod nyílik arra, hogy valami újat tanulj.

- Harmadik szabály: Nincsenek hibák, csak leckék. A fejlődés próba-szerencse folyamat, azaz kísérletezés. A ?sikertelen? kísérletek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az eredményesek.

- Negyedik szabály: A leckék addig ismétlődnek, amíg azokat meg nem tanulod. Ugyanaz a lecke a legkülönbözőbb formában kerül eléd, amíg meg nem érted a tanulságot.

- Ötödik szabály: A tanulás sosem ér véget. Minden életszakasznak megvannak a maga leckéi, amelyek várnak rád.

- Hatodik szabály: A "majd" nem jobb, mint a "most". Mire eljutsz "oda", az "amott" még vonzóbbnak tetszik majd.

- Hetedik szabály: Mások csupán a te tükörképeid. Semmit sem szerethetsz vagy gyűlölhetsz valaki másban, ami ne azt tükrözné vissza, amit magadban szeretsz vagy gyűlölsz.

- Nyolcadik szabály: Rajtad áll, milyenné teszed az életedet. Rendelkezésedre áll minden eszköz és erőforrás. Tőled függ, használod-e őket. Tiéd a választás joga.

- Kilencedik szabály: Minden válasz benned rejlik. Az élet kérdéseire magadban lelhetsz feleletet. Nincs más dolgod, mint figyelni és bízni.

- Tizedik szabály: Amikor megszületsz, mindezt elfelejted. Ha akarsz, emlékezhetsz, csak ki kell göngyölítened a belső tudás kettős spirálját!

22. Sárhelyi Erika: Istenhozzád 

Elmegyek a nyárral, de nem köszönök el,
hiszen itt leszek mindig, hogyha hívnál.
Ha hozzád ér a szél, az én karom ölel,
s fogd rá az esőre, ha néha sírnál.

Csak harmatcsepp leszek egy őszi reggelen,
vagy zúzmara-rajz - hát hagyd a könnyeket!
De ha szétszórnád őket, majd én felszedem,
amúgy sem mások, csak emlék-gyöngyszemek.

Elmegyek a nyárral, mert így rendeltetett,
bár a lelkem békés, akár a nyári ég.
Már odaátról vigyázom a szívedet,
tudni fogom mindig, mikor kellenék.